A Magyar Festők Társasága a Magyar Képzőművészeti és Iparművészeti Társaságok Szövetsége (MKITSZ) tagszervezete.

Támogatóink:   

A Magyar Festők Társasága 2020. évi működési költségét részben,
a szakmai program megvalósítását 2020. évben a Magyar Művészeti Akadémia támogatja.

A Magyar Festők Társaságát 1995 nyarán alapította meg 33 festőművész. 2013-ban 296 művésztaggal a Társaság a magyar festőművészek legnagyobb, országos hatáskörű szakmai szervezete. Alapító elnöke Karátson Gábor festőművész-író, elnöke 2021-ig Kováts Albert festőművész volt. Jelenleg Sinkó István elnöksége mellett elnökségi tagok Révész Ákos és Vankó István festőművészek. A Magyar Festők Társasága kezdettől tagszervezete a Magyar Képzőművészeti és Iparművészeti Társaságok Szövetségének, ezen keresztül tagja a koppenhágai székhelyű Európai Művészek Tanácsának.

Kedves Barátunk,
aki kíváncsi vagy honlapunkra,
barátsággal üdvözlünk a művészet szabadsága és a műfajok, eljárások, törekvések egyenrangúsága jegyében!

• Egyesületünk szabadon kezeli a műfaji határokat. Kiállításaira a táblakép festészet képviselőin kívül befogadja a kollázs, a síkplasztika, a szabad vászon és más rokon műfajok alkotásait is. Célja ezzel ugyanakkor a jelenkori magyar képzőművészet minél szélesebb körben történő megismertetése, s a modern és kortárs képzőművészet népszerűsítése is.
• A Magyar Festők Társasága nem preferál egyetlen művészeti irányzatot vagy divatot sem, a magyar festészet sokszínűségének ápolását tartja fontosnak, és elszántan kiáll minden új művészi kezdeményezés, minden egyéni formai megoldás mellett, ha az megüt egy bizonyos mértéket.

Hát igen, „a mérték” meg „a minőség”. „Ki mondja meg?” – szokták kérdezni. Ki mondja meg, hogy mi a jó, az elfogadható, és mi nem az? Honnan veszi a bátorságot valaki, hogy ítélkezzen mások, kollégái, pályatársai munkái felett?

• Először is: senki számára nem kötelező zsűri elé járulni, munkáit egy leendő kiállítás szervezőinek az ítéletére bízni. De ha megtette, el kell fogadnia a bíráló bizottság döntését. Talán a beadáskor ő maga is úgy érezte, hogy egy bizonyos testületnek vagy intézménynek tekintélye van előtte, azért fordult hozzá.
• Másodszor: bizony, néha nagyon nehéz a döntés. Ám a sok éves tapasztalat, képek, művek százainak, ezreinek, mint reprezentatív mintának, a jó példáknak, a minőségnek az emléke a zsűror recehártyáján összehasonlításra, mérlegelésre jogosítja fel őt. És mérlegelés, latolgatás után a döntésre.
• Harmadszor: igenis, létezik egyéni ízlés. Igen, fenyeget a szubjektív véleményalkotás veszélye. De a bírálónak el kell tekintenie önnön ízlésétől, ha művész, saját törekvéseitől is. Ideális esetben egy „stílussemleges” zónába kell felemelkednie, hogy szabadon ítélhessen a különböző súlyú, olykor nagyon ellentétes irányzatú művek között, csak a minőségre figyelve. És felmerülhetnek barátságok, személyes elfogultságok is, melyeket el kell felednie, melyeket a józan ítéletalkotás érdekében el kell nyomnia. Csak a minőség számít.
• Negyedszer: léteznek objektív tényezők, amik segítik a zsűri munkáját. Mindenek előtt a szakmai kritériumok. Ezek a művészet megtanulható vonásai. Még innen a művészeten, a szellem tartományán leledzik a mesterség, aminek ragyogó művelése vagy hiányosságai egyetlen pillantással megállapíthatók. Továbbá tanulságos a régi megfigyelés, hogy a zsűritagok döntései például egy nagyobb kiállítási anyag bírálatakor milyen nagy százalékban esnek egybe. A rangos, első vonalbeli művek azonnal kitűnnek; a számításba nem jöhetők szintén, többnyire vita nélkül. A középszerűség esetében akadnak nehézségek, itt lehetnek nézeteltérések, viták.
• És a művészek egyenrangúsága? A Magyar Festők Társasága tagjai egyenrangúak tagsági jogaik és vállalásaik tekintetében. Mindenkit megillet a részvétel joga az egyesület kiállításain és minden tagot megilletnek az egyesület által nyújtott szolgáltatások (körlevelek, információk, kiadványok). Másfelől a tagság vállalása a mindenkori éves tagdíj megfizetésének kötelezettségét is jelenti.
• Az egyenlőség a művészetben nem érvényesülhet. A részvétel jogának birtoklása nem föltétlenül jelent biztos szereplést. Itt a művek rangja, súlya, minősége dönt.

Az 1995-ben alapított Magyar Festők Társaságának immár hosszú és gazdag múltja van. Ennek a múltnak egy bizonyos vetülete – a kiállításairól képet nyújtó katalógusok sora – honlapunk létrejöttével megtekinthetővé válik mindenki számára. A katalógusok képeiben sok művésztagunk munkássága követhető nyomon, néhai kollégáink művei tanúskodnak érdemes, rangos pályájukról, és az egyes kiállítások mint önálló entitások, mint egyedi szellemi alkotások mutatkozhatnak meg. Reméljük, hogy az a sok munka és fáradság, ötlet és szervezés is áttűnik a képeken, ami a hátterét adta az egyesület tárlatainak és kiadványainak. Láthatók többek között a Szekszárdi Festészeti Triennálé katalógusai is. A triennálék kiállításai minden alkalommal valami jelentős évfordulóhoz kapcsolódtak; így tanulmányok révén és kortárs festőink munkáin keresztül emlékeztetnek az 1956-os forradalomra, Paul Klee munkásságára, nagy művészeink közül Gulácsy Lajosra, Farkas Istvánra és Rippl-Rónai Józsefre, és szenteltünk egy triennálét Babits Mihály emlékezetére. Honlapunk látogatója tanulmányozhatja a legterjedelmesebb és képekben, tanulmányokban leggazdagabb kiadványunkat is, a magyar kollázstörténeti kiállítás, a Magyar Kollázs katalógusát is.

MÉRLEG
1995–2015



Elismerő és lesújtó bírálatok egyaránt érték a Magyar Festők Társaságát húsz éves működése alatt. Az elismeréseket, büszke dicséreteket magától értetődően többnyire az egyesület önmagáról hangoztatta, félő, hogy elfogultan. Hasonlóképpen lehettek egyoldalúak az elítélő, végletesen bíráló vélemények, akár kaptak írásos formát, akár nem. Egy kerekszámú évforduló alkalmából időszerű megpróbálkozni olyan fölméréssel, amely kommentároktól tartózkodva valósághű adatokat és kétségbe nehezen vonható tapasztalati tényeket sorakoztat föl, s amely ilymódon lehetőséget ad a szélsőséges vélemények revideálására, a Magyar Festők Társasága munkásságának tárgyilagos megítélésére. Az alábbi sorok ennek a próbálkozásnak az eredményei.


POZITÍV

A Magyar Festők Társasága kiállításai kedveltek a potenciális kiállítók körében, mert hiányt töltenek be – kevés a színvonalas kiállítási alkalom. A meghirdetett kiállítás címe/programja többnyire egy „levegőben lévő” hívószó, ami ösztönző és tág teret nyújt a fantáziának. A nyílt beadású, zsűris kiállítások nemegyszer rejtett tehetséget hoznak felszínre.

128 kiállítást rendezett az egyesület 1995-től 2015-ig. Ebből
–    82 csoportosat, amelyből nyolcat társegyesületeivel közösen. A csoportos kiállítások résztvevőinek száma 30 és 209 között változott.
–    46 egyéni kiállítást rendezett tagjainak. A kiállításokból
–    88 volt Budapesten, 36 vidéken és 3 külföldön (Dunaszerdahely, Új-Delhi és Washington.)
–    1996-ban kezdődött el Baky Péter festőművész, a Művészetek Háza vezetőjének meghívására a Szekszárdi Festészeti Triennálék kiállítássorozata. Az első Triennálén 1956-ra emlékeztünk.
–    1999: II. Betű a képen. Paul Klee emlékezete.
–    2002: III. Gulácsy Lajos emlékezete.
–    2005: IV. Farkas István emlékezete.
–    2008: V. Babits Mihály emlékezete.
–    2012-ben zárult a sorozat a VI. Triennáléval. Rippl-Rónai Józsefre emlékeztünk.

Szabálytalan időközönként rendeztük meg a posztgeometrikus művészek kiállításait. E sorozatból 3 bemutatkozás nyílt meg a Vízivárosi Galériában KÖZÖTT címmel (2001, 2005, 2009).

A Nyitott Műhelyben rendezett sorozatunk 8 kollázsoló művészünk egyéni tárlatának adott helyet az évek folyamán.
–    2004: Székelyi Kati
–    2005: Tóth Ferencz, Mózes Katalin
–    2006: Szécsi Katalin Zs., Alföldi László
–    2007: Károlyi Ernő
–    2009: Kopócsy Judit

Amikor anyagi lehetőségei engedték, kiállításaihoz kiadványt jelentetett meg az egyesület. (Meghívót minden esetben.) A katalógus vagy leporelló mindig megjelent a megnyitóra.
–    56 katalógust adott ki a Magyar Festők Társasága 20 év alatt. A 2004-ben szerkesztett Magyar Kollázs c. kiadvány egy 400 művet bemutató magyar kollázstörténeti kiállításhoz készült 220 oldalas tanulmánykötet, melynek létrehozásában az egyesület tagjain kívül művészettörténészek is részt vettek.

Díjat, kitüntetést egy ízben kapott az egyesület 20 év alatt. Ez az V. kerületi Önkormányzat Kölcsey-díja (2006).
2005 és 2011 között a célszerű és nagy befogadóképességű Csepel Galéria volt az egyesület törzshelye. Sárkány István galériavezető befogadott. Szívesen vette és támogatta programjainkat. Ez idő alatt tárlataink, különösen az egyéni kiállításaink száma megnőtt. 28 kiállítást rendeztünk a Csepel Galériában.
1997 és 2012 között alapítványt működtetett az egyesület. A Magyar Festészeti Alapítvány megszűnt, amikor a jogszabályi változásokkal elvesztette funkcióját.
A Dorogi Béla által vezetett Csengeri Művésztelepet 2012 óta segíti és támogatja a Magyar Festők Társasága. Ez nyári alkotói lehetőséget nyújt tagjainknak és kirándulási alkalmat
a romániai Nagybányára és környékére.
Megfelelve a kor kívánalmainak, időben számítógépes rendszerre tértünk át, amit szakértő barátaink segítségével folyamatosan fejlesztünk. Ennek köszönhető a körlevelek
és meghívások gyors továbbítása, az elektronikus képküldés és a monitoros zsűri lehetősége. Családi és szakértői munka eredménye rendszeresen fejlesztett honlapunk, részletes és mindenkor aktuális tudósító egyesületünkről, tagságunk kiállításairól (www.magyarfesteszet.hu). Lehetőség minden megjelent katalógusunk végiglapozására.

Tekintélye van a Magyar Festők Társaságának. Egyike az elismert magyar kortárs festészetet reprezentáló szervezeteknek. Az az ízlés, amit képvisel, azok a képzőművészeti kifejezésformák, melyeket megjelenít a kiállításain, gyakran példát jelentenek fiatal és kezdő művészek számára.

NEGATÍV

A szakmai tekintély nem terjed túl a szűken vett szakmán.
A több éves kimutatható eredmények, sikerek sem a pályáztató szervezetek, sem a minisztérium szemében nem generálnak megkülönböztető figyelmet, segítséget, biztos és kiszámítható pályázati eredményt, támogatást.
Nem volt irodánk.
Nem volt törzshelyünk, raktárunk.
Nem volt galériánk, állandó kiállítóhelyünk.
Nem volt részünk külföldi cserekiállításokban, noha az internet erre számos alkalmat kínált. Ennek oka elsősorban a pénzhiány, hiszen az Európai uniós vagy a Norvég Alap pályázatai önrészt is megkívánnak. De ugyanezért nem volt lehetőségünk megfelelő szakemberek alkalmazására, adminisztratív munkaerő megfizetésére.
Kiállításaink néhány kiváló intézményt elkerültek. Ennek oka a Magyar Festők Társasága iránti bizalmatlanság volt, főleg a korai években. Nem lehetett kiállításunk például Székesfehérváron, az István Király Múzeumban és a Csók Képtárban, sem a Magyar Nemzeti Galériában.
Megsínylettük több megkedvelt és alkalmas kiállítóhely megszüntetését. Mindenek előtt a hat évig sikerrel igénybe vett Csepel Galéria nyilvánvaló hazugsággal „jogutód nélkül” történt megszüntetése érintett súlyosan. (Hiszen újra működik megcsonkítva, ugyanezen a néven, más vezetéssel.) A Vígadó Galéria bezárásával a rendszeres évi belvárosi bemutatkozástól esett el az egyesület. (Egyúttal a központi helyen lévő Csontváry Galéria is a múlté lett.) Az Olof Palme Ház (később Alkotóművészek Háza) kiürítése a teljes magyar képzőművészet vesztesége is volt. A szekszárdi Művészetek Háza a Magyar Festők Társasága tagsága számára a Szekszárdi Festészeti Triennálék megszűntével veszett el.
Az emberi veszteségek teljes tanulmányt érdemelnének. Ám nyilvánvaló, hogy egy művész halála művészeti veszteség is; bizonyos művek már sohasem születnek meg. Külön méltatás járna minden egyes halott tagunknak. De maradjon ez a művészettörténészek feladata. 46 néhai tagunkat tartja nyilván honlapunk.
Hasonlóképpen emberi-művészeti veszteségnek kell tartanunk azoknak a művészeknek az elvesztését (vagy meg sem találását), akik különböző okokból távol tartották magukat egyesületünktől és/vagy kiállításainktól, illetve akik elmaradtak tőlünk az évek során. Úgy gondoljuk azonban, hogy ez a veszteség legalábbis kölcsönös.

Az el nem nyert támogatásokat és pályázati pénzeket nem lehet veszteségnek nevezni, még potenciális veszteségnek sem, mert az előre nem látható vagy ismeretlen összegek felbecsülhetetlenek, megnevezhetetlenek. Ha azonban az egykori lehetőségeket mérlegeljük, amikor például az egyesület mindent megtett a sikerért, és formailag egyenlő eséllyel indult a többi pályázóval, és látja az egyenlőtlen eredményt, akkor mégis csak joggal beszélhet veszteségről. Az ilyen típusú esetek az idő múlásával egyre gyakoribbak, és az egyenlőtlenségek az utóbbi években egyre nőnek. Ugyancsak a demokrácia megkövetelte egyenlőség csorbul, amikor már az elinduláskor drasztikusak a potenciális esély-különbségek, mert (anélkül, hogy előre jelezték volna) kizárnak a nyertesek közül – azaz már induláskor vesztes voltál; vagy (szintén szabályellenesen) olyan súlyú és típusú versenytársakat indítanak, akikkel szemben semmi esélyed sincs. Ez utóbbi kategóriába tartoznak például az állami intézmények, melyek fenntartásáról a költségvetés kötelessége gondoskodni, ehelyett a civil egyesületek, a művészek rovására ítélnek meg számukra tetemes összegeket.
Más típusú eset, amikor maga a pályázási lehetőség szűnik meg egyik évről a másikra (Országgyűlés, Főváros, Hungart, MAOE); vagy egy civil célra létesített intézmény művészeti célú pályázatokra alkalmatlanná válik, illetve funkciót vált (NCA). A minisztériumot törvény kötelezi a körébe tartozó civil egyesületek támogatására. Ennek mértékét a minisztérium állapítja meg évről-évre. Másfelől pedig tudni lehet, hogy a minisztériumnak a különböző kormányokon átívelő régi törekvése a művészeti egyesületek anyagi támogatásának leépítése. Az ellentmondás a támogatás fokozatos csökkenésében oldódik fel.
Nincs vagyonunk, hiszen a pályázati pénzekkel az utolsó fillérig el kell számolnunk. Azaz nincs olyan pénztartalékunk, ami elég ahhoz, hogy szabadon gazdálkodhassunk, hosszabb időtávra is tervezhessünk, és amivel kiegyenlíthetjük a hektikus pénzügyi viszonyok és a kiszámíthatatlan pályázati eredmények okozta idő- és pénzzavarokat.

Budapest, 2015. október
Kováts Albert